Gilgames Béla
  • Férfi
Ossza meg

Gilgames Béla barátai

  • Hormai Balázs (Busó)
  • Burns Katalin
  • Leposa Dezső
  • Szendrői Péter
  • Tukodi Zsuzsanna
  • Henny Bernath
  • Beata Salamon - Hungarian Fiddle
  • Kovács-Simon János (Simi)
  • LakiMóni
  • Bakonyi Ádám
  • Hancsicsák Mihály
  • balog edina

Kapott ajándékok

Ajándék

Gilgames Béla még nem kapott ajándékot

Adjon ajándékot

 

...jaj, mi ez mán megint?

HIÁNYPÓTLÁS!

Mivel azt az információt kaptam, hogy a pocsolyáról semmi konkrétat nem írtam, ezért most itt az ideje ennek.
A Pocsolya kultúrális népszórakoztató és egyéb furcintokat művelő örömzenekar, valamikor egy tréfás HÉV utazás közben történt meg velünk, amikor Tuff! néném azt mondta zenéljünk együtt. ebből marha kevés próbával aminek künönféle vizsgák és pajkos földrajzi helyzetek tettek nem lehetővé zabolátlankodtunk ezt-azt.
ebből kézzel fogható eredmény az, hogy a II. Magyar Népmese, Népmonda és Népballada előadói találkozón különdíjat kaptunk. Ezt szerényen vettük át, de azért örültünk ám disznó módon.
a nem kézzel fogahtó eredmény az hogy baromira szeretjük azt amit csinálunk és folyamatosan ismerjük meg magunkat, és a másikat e zenéken keresztül, ja meg a "próbák" nagy részét elbeszélgetjük.
felvételeink nem igen vannak vagy ha igen az Édesanyám mp3 lejátszójával készültek Tuff! néném nélkül.
Ja és amit elő (élő) szeretettel játszunk az a népballada így-úgy-amúgy van, hogy csak a dallamot, van, hogy csak a szöveget vesszük eredetibül a többit meg mi írjuk, és van, hogy mindkettőt eredtiből játszuk (és néha népballadának álcázunk abszolúte nem azokat, hehe.)

szóval: a Pocsolya néha bazi-nagy tenger. néha felszárad, de van és ennek örülünk mink!

Profiladatok

Lakhely ( város, megye - vesszővel elválasztva )
Bp (álltalában)
Helyed a zenében, vagy ha nem zenész vagy a foglalkozásod
zeneszerző, énekes, zenész
Zenekarod, munkahelyed stb.. neve
Pocsolya
Zenekarod vagy általad képviselt/játszott/előadott zenei stílus ( az értelmetlen jelölgetés kerülendő! )
világzene, népzene, egyedülálló
Bemutatkozás
jajmitmondhatnékígyseptibenírásban?!
valami járhtó utat kutat a Pocsolya a régi, a nép, és az egyebek között, mint hangszer, mint zene, mint szöveg ügyileg, ebbe belefér minden, de az csak mértékkel.
de maj még ha lesz időm...
Lant, koboz, de inkább lant, ezen felnyül még játszódom citerán (fú az de jó)
gitáron, ha kell, a mandolin, és a mandola sem ismeretlen, és hát külömböző zajkeltő eszközök vidám és calád ideg gyilkos csépelése a panelban (djembe,derbuka,kaval{de aztat fújjom ám}, tlinkó,kailmba, stb)
ja és a bármikor bárkivel szívesen zenélek, azt nem igérem, hogy snájdig-virtuóz módon, de eddig panaszt még nem kaptam...annyit:)
Van hangszered? Milyen? Vagy ha nincs, szándékodban áll a jövőben beszerezni egyet?
van, sokféle, brácsát szeretnék, meg lengyel népi hangszereket

Gilgames Béla fényképei

  • Adjon hozzá fényképeket
  • Az összes megtekintése

Üzenőfal (18 megjegyzés)

A megjegyzések hozzáfűzéséhez tagja kell hogy legyen a Magyar Zenész Bázis –nak.

Csatlakozzon a(z) Magyar Zenész Bázis hálózathoz

Idő: 11:00pm; dátum: Február 16, 2010; Hormai Balázs (Busó) írta...
Szervusz!
Régről ismerjük egymást ,még a gimis korszakból .
Nemrégiben láttalak táncházban,Gödörben.
Mostmár tudom,jóféle hangszerekkel is bánsz!
Üdv: Balázs
Idő: 8:59pm; dátum: November 12, 2009; Szendrői Péter írta...
Szia Artur!
Hát igaz a hir, rendbejött a lábad!
Ezekután is vigyázz Magadra, hogy
tudjál zenélni, akár értsd ugy, hogy
kipróbálhatnánk néhány sound-ot
Üdv. Péter
Idő: 2:15pm; dátum: Október 16, 2009; Szendrői Péter írta...
Szia Artúr!

Jó,hogy létrehoztad ezt a csoportot!
A Barbara Oud-jával kapcsolatos szövegeket olvasva
arra gondolok, hogy jó lenne ilyen fórum a korának és
a népi hárfáknak( ami egyébként szivügyem is)
üdv.Péter
Idő: 8:07pm; dátum: Szeptember 5, 2009; Tukodi Zsuzsanna írta...
Köszi! :)
Idő: 10:51am; dátum: Szeptember 5, 2009; LakiMóni írta...
Na, tessék: kicsi a világ :) Hát akkor már láttál minket. Amúgy, hogy tetszett az előadás?
Idő: 10:03am; dátum: Szeptember 5, 2009; LakiMóni írta...
Szia!

A meghallgatásra 2-3 verssel és 1-2 dallal kell készülni. A megadott e-mail címen Nagy András Lászlónál kell előzetesen jelentkezni, ő a Szín-Játékos Szövetség elnöke. Most úgy néz ki hogy heti 3 próbánk lesz (hétfő, szerda, vasárnap), próza, mozgás -és ének konkrét színdarabbal kapcsolatban, amit később persze játszani is fogunk...Jelenleg 2 darabunk van, amelyeknek nyáron volt a premierjük (az adatlapomon az "Itt nem lesz finálé!" c. darabról találsz linkeket, ahol bővebben is olvashatsz.) Ha még kérdésed van, írj nyugodtan :) monika.laki@gmail.com
Idő: 8:32am; dátum: Augusztus 25, 2009; Tukodi Zsuzsanna írta...
Én mondtam, hogy színes vagyol! :D Fejtsek? Annak sosincs vége... :S
Ha összejön a jam, kiderül mennyire vagy színes. ;)
Idő: 9:04pm; dátum: Augusztus 24, 2009; Tukodi Zsuzsanna írta...
:) Sok színű vagy ám! :) Na és sok színes hangot is jáccol??? :D
Idő: 9:02pm; dátum: Augusztus 24, 2009; balog edina írta...
Nem volt miért...,hiszen a dolog adta magát...nomeg ez egy Világzene oldal....vagy mi?
Remélem,összejön!!!
Puszi! :)
Idő: 1:45pm; dátum: Augusztus 24, 2009; Tukodi Zsuzsanna írta...
Köszönöööm! :D
Volt szerencsém most augusztus elején bécsi utcazenélések alkalmával megismerkedni bulgár mandolinossal...csoda az a hangszer...:)

Szép napot! ;)
 
 
 

A Zenészbázis Kártya birtokosai több, mint 1000 elfogadóhelyen használhatják kártyájukat országszerte! Hol tudod használni? Üzemanyagtöltő állomásokon, élelmiszerboltokban, éttermekben stb...folytatás

  

© 2019   Created by Operator.   Működteti:

Profilkártyák  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek