A Radar zenekar és P.Mobil együtt - koncertélmény beszámoló

Már 18:45 kor a koncert előtt és a kapunyitás előtt összegyűlt egy kisebb 20-30fős rajongói tábor, akik egyre türelmetlenebbül várták a kapunyitást a kordonok előtt, és az idő teltével egyre türelmetlenebbek lettek egy páran félvén attól, hogy lemaradnak a Radar zenekar első taktusairól. 

A kapu nyitás 19:01-perckor történt meg, és a Radar zenekar koncertje előtt volt még egy felkonferáló ember is(Egyik Magyar rádiótól volt) s a 80-90éveket megidéző volt ahogy a Radar együttest felkonferálta. S ezután 19:10-perckor bele is kezdett a fergeteges koncertjébe a Radar zenekar, így talán senki sem maradt le semmiről.

 

 

Részemről nagyvárakozás előzte meg a koncertet, mert még sem a Radar sem P.Mobil együttes koncertjén nem voltam. Mind két zenekar jóval várakozásaimon felül teljesítettek.

 A Kisvárdai Radar zenekar rögtön erős, karcos hard rock riffekkel kezdték meg a koncertet, s a közönség tagjait azonnal Rock N’ Roll érzésre inspirálta. Az együttes tagjain látszott, hogy élvezettel, teljes beleéléssel játszanak a színpadon, és minden jó kedvet igyekeztek átadni a rajongóik felé, amit szemlátomást sikerült is:). Mák Istvánnak kiváló hangi adottságai vannak az igazi karcos, masszív hard rock lendülethez, még jó magam is meglepődtem, s az egész koncert alatt szikla szilárd volt mind hangilag mind frontemberileg. Papp Gergely Basszus gitáros végig jó kedvel, humoros arckifejezéssel játszotta a súlyos basszus hangokat, amit végig hibátlanul tett.

A két szóló gitáros Rácz Attila és Losonczi Péter nagyon hibátlanul játszottak és nem egyszer Papp Gergely Basszus gitárossal alkottak triót a koncert alatt. Rácz Attila igen rendesen tekerte a húrokat és súlyos riffeket játszott és a színpadot ő többször is körbe járta, míg Losonczi Péter jóval vissza fogottabb volt, de gitár tudása kicsivel sem volt kevesebb.

Fagyas Sándor dobos az egész koncert alatt hibátlan tempót diktált a zenekarnak, s jó kedvel püfölte végig az egész koncertet. A Radar együttes nagyon jól válogatták meg a számaik sorrendjét, vegyítették az Embertelen kor és az Új hajnal című lemezek számait.

Az embertelen kor lemezről csak egy pár szám, amely elhangzott a koncerten: embertelen kor, 80évek-as évek(szép idők), Fej Vagy írás,  Túlélő vagyok, és a Holnap is. S az Új hajnal című lemezről is hallhatunk erős, kihagyhatatlan dalokat.

S bizony a 10 éves jubileumra készülődő új lemezről, amely 2014-év végére készül el, erről is mutatott be a zenekar két dalt a nagyérdemű közönségnek. Az egyik dal az album címadó dala volt, ami igen súlyos és erős dallamokra épült a második dal pedig egy lírai hangvételű dal volt hallható az új lemezről.

A közönség tagjai szemel láthatólag végig nagyon jól érezte magát, hangulatra egy panasz sem eshet. Egy igazi Szombat kora esti Rock  N’ Roll hangulatot varázslat a Radar zenekar, a közönsége és rajongói számára.  A hangosítás végig ehhez méltó volt.

 

Radar Zenekar tagjai:

 

Mák István: Énekes

Rácz Attila: Szóló Gitár

Papp Gergely: basszus gitár

Losonczi Péter: Szóló Gitáros

Fagyas Sándor: Dob

 

 

Aztán este 19:55 perckor felkonferálta az az úri ember a P.Mobil együttest, aki a Radart is felkonferálta.  19:57 perckor megkezdődőt az epekedve várt P.Mobil koncert. Ekkora a Budapest Park már szinte teljesen megtelt a P.Mobil rajongóival. Telt ház előtt játszott a P.Mobil együttes.

A farkasok völgye intro megkezdésével már mindenki tudta, hogy perceken belül, színpadon a P.Mobil együttes, ami így is történt, s a jól ismert Élsz e még?! Című nótával robbant be az együttes a színpadra. Ezután a Rocktóber című nótával hágott tetőfokára a hangulat. Sárvári Vilmos szóló gitáros már itt megmutatta gitár tudását, hogy nem hiába van 45 éve a P.Mobilban. S Baranyai László énekes/gitáros is megmutatta számomra, hogy méltó helye van a P.Mobilban az énekesi posztra, s a közönség jó részén is úgy láttam, hogy teljesen elfogadott az énekesi poszton, de hát már jó ideje(2008-óta) Baranyai László énekel a P.Mobilban, s ezen nincs is mit vitatkozni. Aztán jött egy líraibb nóta a Menj Tovább ahol Baranyai Laci hangilag újra bizonyított, s a gitár játéka is hibátlan volt. Tarnai Dániel basszus gitáros és Szebelédi Zsolt dobos is nagyot alakított a Menj tovább című nótánál. Az egész P.Mobil együttesen látszott, hogy még 45-év után is teljes átéléssel és megszállottsággal játsszanak a közönségüknek.

A P.Mobil együttes profi módon keverte a régi klasszikus és az új dalok sorrendjét. A koncert első harmadában a Menj tovább cím dal után egy újabb klasszikus nóta következett méghozzá a Miskolc, majd a 2014-ben megjelenő, teljesen új Farkasok Völgye kárpát-medence című albumról a Szex rabszolga című dalt játszották, majd ezután a Visszajövök és a 50 éves férfi(a Mobileum albumról). Ezek után egy jó öreg klasszikus, a  Mobilizmo hangzott el.  E nóták alatt a hangulat végig fergeteges volt, s az együttes eközben szikla szilárd profizmussal játszott. Ezek után egy újabb friss szerzeményű dal hangzott el, méghozzá a  Nyomjad papa és egy régi klasszikus a Dől a lé című dal, amelyek után újabb kimaradhatatlan klasszikusok dalok csokra következett. A P.Mobil együttes tett róla, hogy a közönség figyelme és hangulata kicsit se lankadjon így a következő dal a Babolcsai Néni volt, amitől tényleg szinte az egész közönség megmozdult, ezek után jött az, Oh yeah című dal amitől szinte parázslott a közönség hangulata.  Majd ezt kicsit lehűtvén jött egy kimaradhatatlan lírikus dal, amely nem más, Ha újra Kezdeném című dal volt, ami igen súlyosra sikerült s Baranyai László énekes hibátlanul énekelt el, és adta át a közönségnek ezt a dalt is. Ennél a dalnál még Sárvári Vilmos gitár témáit emelném ki, amit ehhez dalhoz biztosított.  Aztán nem sokáig hagyták a közönséget szomorkodni, mert rögtön jöttek megunhatatlan nagy klasszikusok, mint az Aranyásó szakkör, a Varjú dal, a Lámpagyár, és a kötelező Utolsó cigaretta.

Az első ráadás blokkot számomra egy teljesen új előadás módban hallhattam, s a dal szinte teljesen új értelmet nyert, ami eddig vidám régi klasszikus rock dal volt, ebből egy teljesen lírikus elgondolkodtató dalt alkottak és nem más volt, mint a Két forintos dal akusztikus verziója, amely a közönség nagyobb részét igen csak meghatotta, köztünk engem is.

 

 

Az akusztikus Kétforintos dal erejéig a színpad elejéhez kit kés székre ültek le, ők nem mások voltak, mint Baranyai László énekes és a dobok mögül megmutatván gitár tudását előre jött  Szebelédi Zsolt dobos ült le és  együtt énekelték és gitározták el, amit a közönség egyáltalán nem bánhatott meg.   Ugyan ebben az akusztikus stílusban jött a Embered voltam én című dal, amely alatt a közönség részéről már régóta epekedve várva várt Schuster Lóránt(főnök) is megjelent a színpadon, amelyre a közönség teljesen kikelt önmagából és hatalmas örömmel és tapssal fogadták.

Innentől kezdve még fokozottabb volt a hangulat és számomra is hihetetlen volt, hogy mennyit jelent egy ember jelensége a színpadon, persze ehhez Schuszter Lóránt jelensége szükséges.

Azt tudni kell, hogy kórházban volt és egy kisebb kihagyás után tért vissza, ezért is várta már nagyon a közönség. Ezután egy igazán oda mondós, Schuszter Lórihoz illő  dal következett a Pofádat befogod, Igen? Amely előtt egy kis madár ketrecet is a fejére helyeztek, és így adta elő ezt a dalt, s ekkor már a banda többi tagja is elfoglalta a szokásos helyét a hangszereikkel a színpadon.

Ezután jött az utolsó  ráadás rész, amelyet a közönség igen nagy tapssal és vissza, vissza és „Moobil,, skandálóval rétek el. A következő dalok hangoztak el Schuszter Lóránt vezetésével, vezényletével és éneklésével: Tudom, hogy kivagyok, Örökmozgó lettem és legutolsó dalként, méltó zárásaként ennek a koncertnek: az Utolsó Rock n’ Roll című dalt adta elő a P.Mobil együttes.

A közönség, ha nehezen is, de elfogadta, hogy a koncertnek vége, de senkinek egy szava nem lehetett a koncertért, bőséges volt és egyáltalán nem volt rövid.

Összefoglalván a P.Mobil koncertet: Profizmus felső fokán játszottak, végig megtartották a közönségben a jó hangulatot, s azért a „régi,, P.Mobil-os időket is meg tudták idézni, s bebizonyították számomra, hogy bizony van még mit keresniük a színpadon, s a mai P.Mobil is él és virul, s dalaik az újra virágzás korát élik.

 

 

P.Mobil együttes Tagjai:

 

Főnök: Schuster Lóránt

Szólógitáros: Sárvári Vilmos

Basszusgitáros: Tarnai Dániel

Dobos: Szebelédi Zsolt

Énekes: Baranyai László

Billentyűs: Szabó Péter

 

 

Vas Balázs

,,Shelby,,

 

 

 

Magyar Zenész Bázis

Hozzászólás

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Magyar Zenész Bázis –nak.

Csatlakozzon a(z) Magyar Zenész Bázis hálózathoz

A Zenészbázis Kártya birtokosai több, mint 1000 elfogadóhelyen használhatják kártyájukat országszerte! Hol tudod használni? Üzemanyagtöltő állomásokon, élelmiszerboltokban, éttermekben stb...folytatás

  

© 2019   Created by Operator.   Működteti:

Profilkártyák  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek