Sokan hatóságként tekintenek a szerzői jogok kezelését végző Artisjusra, pedig az e jogok miatt milliárdokat beszedő, majd jutalék lecsípése után a pénzt a szerzők közt szétosztó egyesület nem az. Vitatott igényei miatt már perek is indulnak, és ha nem lesz változás, újabb jogkezelő is piacra léphet Magyarországon.

Képzeljük el, hogy veszünk egy autót. Megalkudunk az eladóval a vételárban. Majd amikor fizetni szeret­nénk, a háttérből előpattan egy jogvédő szervezet munkatársa, és közli, neki külön is fizetnünk kell. Azért, hogy ő azt - némi kezelési költség levonása jtán - továbbíthassa a kocsi tervezőjének. Bár ez egy kicsit abszurd példa, jól illusztrálható vele az, ahogy alapesetben a szerzői jogokat kezelik a ze­neművek esetében. Nem csak nálunk.

Ma már nem lepődnek meg a koncertszervezők azon, hogy az együttesek gázsija mellett a dal- vagy ze­neszerzők pénzét is rendezniük kell a jogkezelőkön ke­resztül. Ahogyan a vendéglátósok, kocsmárosok szá­mára sem újdonság az, hogy ha éttermükben zene szól, akkor annak költsége nem merül ki egy rádió beszerzé­sében és kihelyezésében, áramfogyasztásában. Mert a szerzők érdekképviselete ez esetben is kopogtat, és be­szedi a zeneszerzők jussát. De ugyanígy elkérik részü­ket a művészek a CD-k és a DVD-k, az okostelefonok és a fényképezőgépek memóriakártyái vagy éppen az mp3-lejátszók eladása után. 

Ez a rendszer világszerte hasonlóképp működik, tehát a zeneszámok lejátszása után szinte mindenhol külön díj illeti meg az alkotót. Viszont az ezzel kapcso­latos magyar szabályozás bizonyos hibáit egyre töb­ben kifogásolják, jogszerűségét pedig esetenként vi­tatják. És miközben emiatt már pereket is vállalnak az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesületnek milliárdokat fizető hotelek és vendéglátóhelyek, so­kan zúgolódnak a jogvédő szervezet által elvileg kép­viselt szerzők közül is. Ők egyelőre azt próbálják elér­ni, hogy a rendszer legyen átláthatóbb, a pénz besze­dése és a szerzők közti szétosztása pedig korrektebben történjen. 

Ha pedig ezt nem tudják elérni az itthon a szerzői jogokat kezelő, monopolhelyzetben lévő Artisjusnál, akkor az elégedetlenkedők nem tartják kizártnak, hogy akár maguk is létrehozzanak egy olyan szerveze­tet, amely a szerzői jogokat kezeli. Mert ha szigorú fel­tételek mellett is, de erre már a törvény is lehetőséget biztosít.

Szerzőnek született

A szerzői jogok hazai kezelésének egyik legnagyobb problémája abból adódik, hogy ha például ma Ma­gyarországon egy kávéház tulajdonosa meghívja ba­rátja együttesét zenélni, a zenekar pedig saját nótáit adja elő, a tulaj akkor is köteles az Artisjusnak fizetni a szerzői jogokért, mondván, a szervezet azt majd el­juttatja a dalok szerzőinek. Jelen esetben a tulaj barát­jának. Még akkor is, ha az amúgy nem kérne egy fillért sem. De ez nem számít, a kéretlen közvetítőnek a sza­bályok szerint fizetni kell, ráadásul a jogkezelő 20 szá­zalék körüli jutalékot csippenthet le az így megutazta­tott pénzből. De ugyanez a történet nagyban is így működik.

- Mi az élő programok után, a konkrét műsorfel­osztás leadásával fizetünk átalányjogdíjat külön tár­gyalás után. És ha jól tudom, az egyik legnagyobb be­fizetők vagyunk az országban, éves szinten sok tíz­millió forintot utalunk a fesztiváljaink után - árulja el lapunknak Gerendai Károly, a hazánk legnagyobb fesztiváljait szervező Sziget Kft. ügyvezetője. Majd elmondja azt is, hogy ő maga nem tartozik azok kö­zé, akik alapjaiban kérdőjelezik meg a szerzői jog in­tézményét.

- Tény és való, hogy a szerző munkát vé­gez, ezért pedig illik díjazást kapnia. Az, ami picit za­var - de ez már inkább jogi kérdés -, hogy miért nem lehet a zenészekkel külön megállapodni, miért kell közös jogkezelővel tárgyalni. Mert sokkal egy­szerűbb lenne közvetlenül megegyezni a fellépő együttesekkel. De persze erre mondják azt, valame­lyest jogosan, nem biztos, hogy az előadó egyben a szerző is, és nem biztos, hogy így a díj eljut magához az alkotóhoz. Viszont ha az Artisjus szedi be a díjat, akkor az biztosan nem ragad a zenekarnál - mondja Gerendai.

A szerzők többsége él is a szerzői jogok közös gya­korlásával, mert ez egyszerűbb számukra, mint dalaik lejátszása után nyomozni, az azok után járó díjakat pe­dig beszedni. Másrészt pedig hazánkban „minden szerző úgy születik", hogy jogait az Artisjus kezeli. Az ezzel kapcsolatos törvény ugyanis úgy rendelkezik, hogy aki zenét szerez, előad vagy zenei hanganyagot előállít és közzétesz, az automatikusan belép a közös jogkezelés alá. Ha pedig ez nem tetszik neki, akkor kü­lön ki kell lépnie.

Ami nem is olyan egyszerű. A szerzői jogi törvény ugyanis azt mondja ki, hogy ezt a szándékot a szerző­nek a naptári év vége előtt több mint három hónappal kell jeleznie. Ami azt jelenti, hogy például erre az évre vonatkozóan már senki nem léphet ki az Artisjus közös jogkezelése alól, hiszen annak, aki ezt tervezte, jeleznie kellett szándékát tavaly szeptember végéig. Aki pedig erről lecsúszott, az már csak jövő év január elsejétől léphet ki a közös jogkezelés alól, feltéve, hogy jelzi szep­tember végéig.

 

Szabad a vád

De nem ez a szerzői jogokkal kapcsolatos egyetlen furcsaság hazánkban. A másik az, hogy a jogkezelő hivatkozhat arra, hogy ha egy üzletben olyan eszközt helyeznek el, amelyen zenét is lehet hallgatni, „akkor azon akár védett zene is szólhat". És ezt még akkor is vélelmezheti, ha a fölhasználó szentül megesküszik rá, hogy üzletében csak nem jogdíjas, azaz már meg­váltott dalokat játszik, amelyekért más cégnek még külön fizet is. Ez ugyanis nem számít, mert az Artisjus a törvényre hivatkozva ettől függetlenül is jo­got érezhet rá, hogy beszedje az ilyenkor igen erősen vitatható szerzői jogdíjakat. Legalábbis ezt válaszol­ták kérdésünkre azok a hotelvezetők, akiktől azt tu­dakoltuk, hogy szállodáik helyiségeiben vagy éppen liftjében - amelyekben a magas díjak miatt egyre töb­ben állítják le a háttérmuzsikát - miért nem játsza­nak jogdíjas zenék helyett olcsóbb megoldást jelentő „megváltott zenéket".

- Ilyenkor megfordul a bizonyítás, azaz nekünk kell bizonyítanunk azt, hogy nem játszunk le védett ze­nét. Ezzel pedig az a gond, hogy tudomásunk szerint hazánkban az ilyen kérdések eldöntésére még nincs ki­alakult bírói gyakorlat, a bizonyítás pedig érthető mó­don igen nehézkes. Hiszen azt kell bizonyítanunk, hogy valamit nem teszünk. Azt viszont látjuk, hogy lassan megkezdődnek az olyan perek, amelyek azért indulnak, mert a hotelek, vendéglátóhelyek és üzletek sok esetben vitatják az Artisjus pénzbeszedési jogát. Én például már most két ilyen ügy megindításáról tu­dok - mondja egy neve elhallgatását kérő forrásunk. Majd hozzáteszi: míg nálunk emiatt bíróságra kell menni, addig külföldön nemhogy per nem kell hozzá, de teljesen megszokott dolog, hogy a hotelek és üzletek megváltott jogdíjas zenét játszanak. Ugyanis szinte minden országban vannak olyan cégek, amelyek ilyen háttérzenét biztosítanak. És bár ilyen szolgáltatók ná­lunk is léteznek, a hoteleknek és üzleteknek a tapaszta­latok szerint még akkor is számítaniuk kell az Artisjus bejelentkezésére, ha ezt megelőzendő eleve ilyen cég­gel szerződtek.

Jogdíjpiramis

Az alábbi táblázat azt mutatja be, hogy tavaly hány szerzőt és jogutódot érintettek az Artisjus által felosztott jogdíjak különböző „fizetési ka­tegóriánként".

 

Bruttó jogdíösszege/hó                                                    Jogosult szerzők száma

1 millió forint fölött (maximum 5 millió forint)                                  26 fő

500 ezer és 1 millió forint között

58 fő

200 ezer és 500 ezer forint között

139 fő

100 ezer és 200 ezer forint között

302 fő

50 ezer és 100 ezer forint között

96 fő

20 ezer és 50 ezer forint között

98 fő

5 ezer és 20 ezer forint között

1645 fő

1 ezer és 5 ezer forint között

2414 fő

1 ezer forint alatt

5558 fő

 

 

 

Extrém tételek

A szállodáknak nem csak a megváltott zenék bizonyításával van gondjuk az Artisjusszal. Díjszabását kifogásolják a jogdíjköteles muzsikák eseté­ben is.

- A szerzői jogdíjról szóló törvény kimondja, hogy ezen tételeknek arányosaknak kell lenniük az általuk generált bevétellel. Ehhez képest a mi díjaink úgy nö­vekedtek folyamatosan, 2008 óta összességében mint­egy 20 százalékkal, hogy a hotelek bevétele az elmúlt években folyamatosan csökkent, jobb esetben is csak stagnált. Olyannyira, hogy még a 2007-es, 2008-as szintet is csak most sikerült újra elérnünk - mondja Kopócsy Andrea, a Magyar Szállodák és Éttermek Szö­vetségének elnöke. Hozzáteszi: a hotelek fő bánata a szállodai szobákban lévő televíziókészülékek után fize­tendő jogdíj, amelyet pusztán a tévé megléte miatt kell leróniuk, attól függetlenül, hogy a vendég esetleg be sem kapcsolja. Emellett a szállodáknak külön-külön kell fizetniük minden egyes olyan helyiségük - a tár­salgó, a hall és lift - után, amelyben gépi háttérzene szól. Az ebből adódó költség pedig éves szinten milliós nagyságrendű is lehet.

 

De nem csak a szállodáknak jelent súlyos terhet a jogdíjfizetési kötelezettség. Ugyancsak jelentős össze­get rónak le a zenés-táncos szórakozóhelyek és a disz­kók. A díjfizetést nem ússzák meg a bevásárlóközpon­tok, áruházak és kisebb üzletek sem, ahogyan az étter­mek, sörözők és kávézók sem mentesülnek. Minden­kinek le kell rónia ezeket a díjakat, aki nyilvános terüléten - legyen az szépségszalon, edzőterem vagy taxi - tévét vagy rádiót üzemeltet, koncertet rendez, bált vagy táncházat, műsoros előadást tart. Végső soron te­hát mindannyian, akik étterembe megyünk, megszállunk valahol, vagy taxiba ülünk, megfizetjük a jogvé­delem árát, hiszen nyilván minden szolgáltató beleépítí díjaiba.

 

A jogdíjfizetők közt persze nem csak cégek vannak. Hanem kakukktojások is. Ilyen például a Nemzeti Adó-és Vámhivatal, amely tavaly és tavalyelőtt egyaránt 1,8 millió forintnyi jogdíjat rótt le a szerzői jogokat kezelő Artisjusnak. Mint megtudtuk, erre azért volt szükség, meri a NAV-pénzügyőrzenekar országosan ismert és kedvelt hivatásos fúvószenekar, tagjai pedig rendszere­sen koncerteznek. Az előadott számok után pedig jog­díjat kell fizetniük. Emellett pedig a hatóságnak amiatt is kell fizetnie, mert a hivatal oktatási létesítményeiben használnak tévéket is.

Általában az állami szervek és cégek nem fizetnek sok jogdíjat, ezalól mindössze egyetlen kivétel van. Ez viszont az Artisjus talán legnagyobb díjfizetője, a töb­bek közt a Magyar Televíziónak, a Duna Televíziónak és a Magyar Rádiónak is műsort és tartalmat szolgálta­tó Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), amely tavaly 570 millió forintnyi díjat fizetett az Artisjusnak a teljes közmédia után. És bár náluk ez üzleti titok, de nyilván hasonlóan fontos jogdíjfizető va­lamennyi nagy tévétársaság és rádióadó.

 

Védendő védelem

A különböző cégektől és szervezetektől beszedett jog­díjak nemcsak azok irreálisnak tartott mértéke miatt adnak okot folyamatosan vitára, hanem szétosztásuk módszertana-miatt-is.

-  Az, hogy hogyan osztjuk el a jogdíjakat, publikus, küldöttgyűlésünk által elfogadott szabályzatunkban benne van - mondja Tóth Péter Benjámin, az Artisjus stratégiai és kommunikációs igazgatója. - Ezt a 33 fős testületet egyébként csaknem kétezer tagunk választja meg. A szabályzatból egyértelműen kiderül, hogy alap­vetően nyolc forrásból - így például a nyilvános leját­szások és az üres hordozók után, a tévék és a rádiók műsorai után - szedünk be ilyen díjakat. A tagjainkon kívül nagyjából nyolcezer szerzőnek végzett jogkezelés mellett az előadók és a lemezkiadók jogkezelő szerve­zeteinek is szedünk be jogdíjat. így végül e nyolc kü­lönböző forrásból befolyó teljes összeg 29 százalékát ők osztják fel, 71 százalékát pedig mi fizetjük ki a szer­zőknek.

Tóth Péter Benjámin megosztja velünk azt is, hogy e nyolc forrás közül hatnál egészen pontosan szét tud­ják osztani a pénzt a ténylegesen felhasznált művek szerzői közt.

-  Erre az teremt lehetőséget, hogy például a rádiók­tól megkapjuk a lejátszott zeneszámok listáját, ahogy a koncertek és más előadások szervezőitől is. És persze a hanglemezkiadóktól is kapunk pontos adatokat. Ezeket számítástechnikai támogatással és sok manuális mun­kával dolgozzák fel a kollégák, így a jogdíjakat a játszá­sok pontos arányában kapják meg a jogosultak (Ezt mi erősen vitatjuk - szerk.) - ma­gyarázza az igazgató. Majd beszámol arról is, hogy a vendéglátó üzletektől és a hotelektől beszedett pénz, valamint az üres hordozók eladása után befolyó díjak felosztása okozza a legtöbb vitát a szerzők között. Ez utóbbiak közé tartoznak az akár védett zenék másolá­sára is használható CD-k és DVD-k, a fényképezőgé­pekben (is) használt SD vagy XD memóriakártyák, sőt sok egyéb mellett még a zenelejátszásra is használható telefonok. Ezt pontos lejátszási és rögzítési adatok híján - mivel nem tudható, hogy az adott hotelben vagy ven­déglőben milyen zenét játszanak, az adott CD-re pedig milyen zenét írnak ki - a küldöttgyűlés által meghatá­rozott „fogyasztási kosarak" alapján osztják föl. Mint megtudtuk, ezen az elven a gépzenék után befolyt bevé­telek 28 százalékát élő zenei, 25 százalékát rádiós ada­tok, hat százalékát televíziós, 41 százalékát pedig hang­felvétel-kiadási adatok alapján fizetik ki az egyes szer­zőknek. Ugyanez a helyzet az üres hordozók jogdíjaival, amelyeket másik kulcs szerint osztanak föl, de hasonló alapon. Ezeknek 30 százalékát eleve az előadóművé­szek közös jogkezelője kapja, míg 25 százalékát a hang­felvétel-előállítók szervezete (e másik két szervezetnek járó pénzeket is az Artisjus szedi be és küldi tovább ne­kik). Az Artisjusnál így megmaradó 45 százalékot hanglemez-eladási, rádiós lejátszási és internetes fo­gyasztási adatok alapján kapják meg az egyes szerzők.

Az ezen adatok alapján történő pénzelosztás miatti vita pedig vélhetően nem csak azért rendszeres, mert sokan kétségbe vonják, hogy a fiatalok azokat a zenéket töltik le nagy mennyiségben, a hotelek pedig azokat a dalokat játsszák a legnagyobb arányban, amelyeket a rádiók, televíziók, koncerttermek és lemezkiadók onta­nak magukból. Hanem azért is, mert a nem pontos mű­soradat alapján leosztott összegek igen nagy tételt je­lentenek.

Súlyos milliárdokat. Ugyanis az Artisjus tavalyelőt­ti, jogdíjakhoz köthető nettó árbevétele 12,9 milliárd forint volt, amiből a beszedett és kiosztott jogdíjak érté­ke nagyságrendileg 10 milliárd forintot tett iki. És ennek több mint felét nem pontos adatok, hanem a szerzői vá­lasztott testületek által meghatározott kulcsok szerint osztották szét. A szemeket pedig emellett köztudottan szúrja az is, hogy nem publikus, ki mennyi pénzhez jut a szerzői jogok által. Ezt ugyanis az egyesület a szemé­lyes adatok védelme miatt nem árulhatja el.

Számos útvesztő

Az Artisjustól kapott szerzői jogdíj összegével kapcso­latban lapunk megkeresett, pár zenészt, közülük pedig néhányan el is árulták, mekkora jogdíjat kapnak éven­te. Takáts Tamás énekes és gitáros, aki többek közt a Karthágó, a Senator és az East zenekar tagja volt, majd a Takáts Tamás Dirty Blues Bánd alapítója lett, évente nagyjából 1-1,5 millió forintot kap ezen a jogcímen. Nagy Feró énekes és dalszövegíró, a Beatrice és az Ős-Bikini frontembere sem kap sokkal többet, mint mond­ja, éves szinten pár millió forintnyi díj jut el hozzá. Benkő László billentyűs és zeneszerző, az Omega együt­tes tagja szintén pár milliós nagyságrendben kap évente jogdíjat. Hasonló összeget sejtetett Lovasi András, a Kiscsillag zenekar és a Kispál és a Borz a frontembere is, de pontos számot ő sem említett.

-  Nekem egyébként nincs nagy bajom az Artisjusszal - mondja Lovasi - ellentétben sok kollégám­mal, akikről azt gondolom, egyszerűbb megsértődniük amiatt, hogy a fejük felett dőlnek el a dolgok, mint fog­ni magukat és utánanézni, mi alapján kapják vagy nem kapják ezeket a pénzeket. Én egyébként azt látom, hogy a jogvédő egyesület működése az utóbbi tíz év­ben jóval átláthatóbb lett. De erre rá is lett kényszerít­ve, mert a zenészek észrevették, hogy csökkenő lemez­eladásaik miatt egyre fontosabb a szerzői díjakból be­folyó összeg. Persze nem mindenki választja az Artisjust, én is tudok olyan zenészről, akinek jogait a német GEMA kezeli. Mondjuk őt gyakran játsszák Angliában, és lehet, hogy a németek hatékonyabbak a brit piacon. Vannak egyéb trükkök is. Mert például a romániai jog­védő hivatalnál alacsonyabbak a kezelési díjak, így ha valaki Romániában jelent be egy hangfelvételt, akkor alacsonyabb díjat kell utána fizetnie. És még sok ilyen apróság van. De én akkor is azt tapasztalom, hogy az Artisjusszal szót lehet érteni. Persze nekem is vannak kritikai észrevételeim, de amikor fölteszem a kérdései­met, kapok rájuk választ.

Nem mindenki ennyire elégedett a hazai közös jog­kezeléssel. Részben emiatt alakult meg tavaly ősszel a Magyar Zenészbázis Egyesület, amelynek határozott célja az is, hogy átláthatóbbá tegye a szerzői és egyéb jogdíjak kezelésének rendszerét.

-  Egyik legfőbb célunk az, hogy az igazságosság és méltányosság keretein belül megtaláljuk azt a közép­utat, amelyben ugyan megjelenik a szociális érzékeny­ség és a kulturális támogatás, de alapja az, hogy a jogo­sultak a lehető legnagyobb pontossággal kapják meg azokat a jogdíjakat, amelyek ténylegesen megilletik őket. Mert jelenleg azt látjuk, hogy ez a rendszer nem tud megvalósulni a torzítások miatt - mondja Vilmányi Zsuzsanna, az egyesület titkára és szóvivője. Hozzá­teszi: véleményük szerint a ma rendelkezésre álló technológia már képes lenne biztosítani a pontos felosztás alapját.

- Ahhoz, hogy a befolyó jogdíjak elosztása pre­cízebb lehessen, csupán emberi döntésekre volna szük­ség. Az általunk szorgalmazandó újítások pedig a pon­tosabb díjelosztás mellett alkalmasak lehetnek arra is, hogy csökkentsék a jogkezelő lényegében általunk fize­tett, sokunk szerint magas, majdnem hárommilliárd forintos működési költségét. Ez egyaránt kedvező lehet a jogosultak és a jogdíjfizetésre kötelezettek számára.

Társasága azzal is tisztában van, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben nem könnyű kitermelni a fizeten­dő jogdíjat, de a legtöbb hotel és vendéglátó mégis befi­zeti. Vilmányi az egyesülettel kapcsolatban kiemeli azt is, hogy elsődlegesen persze azt szeretnék, hogy a szer­zői jogdíjakat maga az Artisjus kezelje átláthatóbban és korrektebben, de ha ez nem oldható meg, nem tartja ki­zártnak azt sem, hogy nyolcezer tagot számláló társasá­guk önálló életre keljen, maga is jogdíjkezelő szervezet­té váljon. Ezt ugyanis már lehetővé teszi a törvény.

 

Ősrégi történet - Egy kis történelem

A közös jogkezelő' szervezetek magyarországi története egészen az Osztrák-Magyar Monarchia idejére nyúlik vissza. Históriájukat pedig remekül összefoglalja Táborszky Bence András két évvel ezelőtti szakdolgozata. Mint a Pázmány Péter Katolikus Egyetem polgári jogi tanszékének beadott dolgozatá­ban írja, a hazánkkal is foglalkozó, zenei jogvédelemre szakosodott Geselischaft der Autoren, Compo-•nisten und Musikverleger in Wien elnevezésű szervezet még 1897 decemberében alakult, nevét pedig a következő évtized végén változtatta Geselischaft der Autoren, Komponisten und Musikverlegerre (AKM). Ebből vált ki 1907-ben az írók, Zeneszerzők és Zeneműkiadók Szövetkezete amely 1912-től már a Magyar Szövegírók, Zeneszerzők és Zeneműkiadók Szövetkezete (Mars) nevet viselte. Ennek alapítói igyekeztek minél hamarabb kapcsolatba lépni a hasonló külföldi társaságokkal, ezt azonban szin­te lehetetlenné tette, hogy azok érdekeit még az osztrák szervezel képviselte, amelynek illetékességi tere a Monarchia egész területére kiterjedt. Aztán 1910-ben az AKM végre átadta a magyar társaságnak a saját, illetve a velük szerződött francia, német és spanyol szövetkezetek magyarországi képvise­letét, és így megkezdődhetett az érdemi munka. A szövetkezet jogdíjigényének elismerése természetesen nem volt zökkenőmentes, sok per megnyerése kellett ahhoz, hogy a zenefelhasználókban feléb­redjen a fizetési hajlandóság. 
A Mars nem sokkal a magyarországi rádiózás kezdete után, 1925-ben kötött szerződést a Magyar Rádióval, aminek alapján a szerzők részesedtek a rádió előfizetési díjából is. Aztán 1933 végére a szö­vetkezet elérte, hogy az összes fővárosi mozgóképszínházzal is szerződése legyen. A szervezet egészen 1952-ig ebben a formában működött, akkor viszont felszámolták, vagyonát pedig államosították. Ezt követően, 1953-ban jött létre a Magyar Szerzői Jogvédő Hivatal, amely egészen 1996-ig ellátta a közös jogkezeléssel kapcsolatos feladatokat. Amikor is Artisjus néven ismét egyesületté alakult. Hazánkban pedig azóta is ez a szervezet látja el a zenei és irodalmi szerzők által egyedileg nem gyakorolható szer­zői jogosítványok érvényesítését. Ez utóbbi pedig magában foglalja a Közigazgatási és Igazságügyi Mi­nisztérium által jóváhagyott szerzői jogdíjak felhasználóktól történő beszedését, majd annak szerzők kö­zötti felosztását. Az, hogy ezt a tevékenységet egyesület végzi, nem pedig állami szerv, egyáltalán nem meglepő. Ezeket a jogokat ugyanis csak a volt szovjet tagországokban - Ukrajnában, Fehéroroszország­ban és Kirgizisztánban -, valamint Afrikában kezeli az állam, de ott is csak elvétve. Máshol mindenütt külön jogvédő társaságok működnek. Nálunk pedig ezekkel a külföldi szervezetekkel is az Artisjus tartja a kapcsolatot, irodalmi és zenei repertoárjukat pedig kölcsönös képviseleti szerződések útján jogosítja hazánkban.
forrás: Magyar Nemzet

Magyar Zenész Bázis

Hozzászólás

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Magyar Zenész Bázis –nak.

Csatlakozzon a(z) Magyar Zenész Bázis hálózathoz

Operator hozzászólása, Március 1, 2013 7:22pm

Az a baj az ilyen cikkekkel, hogy nem lehetséges kellő körültekintéssel tükrözni bennük az egész rendszer természetét, miután ahhoz túlságosan sok részletet kellene ismertetni, megértetni. Ez a cikk is felszínt kapargat, beleértve a pro és kontrákat, Lovasitól az Artisjus-ig. A mondatok ott válnának igazán érdekessé, ahol végződnek vagy ha azokra válasz is volna.  Arra elegendő ez az írás hogy elmondhassuk: kaptunk egy szeletet a tortából. Akik kicsit közelebbről ismerik az ügy hátterét vagy akár az Artisjus-t, azok pontosan tudják hogy ez inkább egy pozitív pr cikk, mint tényfeltáró. Véleményünk szerint a hazai közös jogkezelés ezen területének örömére.

A prímet akkor is Lovasi viszi bárgyú kijelentésével:

"Nekem egyébként nincs nagy bajom az Artisjusszal - mondja Lovasi - ellentétben sok kollégám­mal, akikről azt gondolom, egyszerűbb megsértődniük amiatt, hogy a fejük felett dőlnek el a dolgok, mint fog­ni magukat és utánanézni, mi alapján kapják vagy nem kapják ezeket a pénzeket."

Abba bele sem gondol, vagy csak nem akar, hogy az elégedetlenség alapja épp az, hogy utánanéztek a jogosultak mi alapján kapják pénzeiket és a felismerés sokkolja őket. 

Szlifka István Balázs hozzászólása, Március 1, 2013 7:00pm

Más lenne az autós példa ha hozzátennénk hogy azért kell ezt befizetni mert egyébként szerte a világon az új autók 80%-át ellopják a raktárakból.

A Zenészbázis Kártya birtokosai több, mint 1000 elfogadóhelyen használhatják kártyájukat országszerte! Hol tudod használni? Üzemanyagtöltő állomásokon, élelmiszerboltokban, éttermekben stb...folytatás

  

© 2019   Created by Operator.   Működteti:

Profilkártyák  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek